Gyerekkora óta folyamatosan küzdenie kellett — az egyetemi helyért, az ösztöndíjért, sőt, néha még a mindennapi megélhetésért is egy idegen városban. Nappal előadásokra járt, este dolgozott, éjszaka pedig könyvek fölé hajolva próbálta elnyomni a jövőtől való félelmét. Egyetlen álma volt: egyszer nem kell majd minden fillért megszámolnia.

És akkor megjelent az életében ő.

Hatvanéves volt. Nyugodt, magabiztos, visszafogott. Minden mozdulatán látszott, hogy hozzászokott a hatalomhoz és a jóléthez. Nem ígért tündérmesét, nem tett nagy gesztusokat — mégis, mellette Anna először érezte azt, hogy talán végre biztonságban lehet.

A találkozásuk véletlennek tűnt, de a dolgok gyorsan haladtak. Először segítséget ajánlott, aztán támogatást, majd kapcsolatot. Anna sokáig hezitált, de végül beadta a derekát. Talán nem szerelem volt ez a szó klasszikus értelmében, inkább egy esély. Egy esély egy nyugodtabb életre.

Amikor a férfi megkérte a kezét, sokan megdöbbentek. Barátok suttogtak a háta mögött, rokonok próbálták lebeszélni. De Anna hajthatatlan maradt. Úgy érezte, most vagy soha.

Az esküvő visszafogott, mégis elegáns volt. Minden gyorsan lezajlott, különösebb felhajtás nélkül. És elérkezett az este, amitől a legjobban tartott — az első közös éjszaka.

Anna ideges volt. A gondolatai kuszák voltak, a szíve hevesen vert. Nem tudta, mire számítson, de érezte, hogy ez az este mindent megváltoztathat.

A férfi nyugodtan lépett be a szobába. Bezárta az ajtót. Egy ideig csak nézte Annát, mintha mérlegelne valamit. Aztán leült mellé, és halkan megszólalt:

— Mielőtt igazán elkezdenénk a közös életünket… szeretnék kérni tőled valamit.

Anna megfeszült.

— Mit? — kérdezte bizonytalanul.

A férfi egy borítékot vett elő, és a kezébe adta.

— Nézd meg.

Anna ujjai remegtek, miközben kinyitotta. Dokumentumok… és régi fényképek voltak benne.

Amint meglátta őket, elsápadt.

A képeken egy nő volt. Megdöbbentően hasonlított rá.

— Ki ez? — suttogta.

A férfi a szemébe nézett.

— Az első feleségem. Húsz éve halt meg. És te… te szinte a mása vagy.

A szoba levegője megfagyott.

— Nem véletlenül találtalak meg, Anna — folytatta nyugodtan. — Azt szeretném, ha… ő lennél. Ha átvennéd az életét. A szokásait. Az egész személyét.

Anna szinte levegőt sem kapott.

— Ez… ez komoly? — kérdezte megremegő hangon.

— Teljesen.

A férfi hangja hideg volt, érzelemmentes.

Abban a pillanatban minden, ami eddig biztonságnak tűnt, hirtelen ijesztővé vált. Anna rájött: nem véletlen volt ez a kapcsolat. Nem szerelemről szólt.

Hanem egy árnyékról a múltból.

— És ha nemet mondok? — kérdezte halkan.

A férfi rövid szünetet tartott.

— Akkor elveszítesz mindent. De ha elfogadod… mindened meglesz.

A szavak súlyosan nehezedtek rá.

Anna ott ült, a kezében a fényképekkel, és először nem a szegénységtől félt… hanem attól, hogy egy olyan játék részévé vált, amelyből talán nincs kiút.